2017 November
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
Kiválasztotta-e már a nyári pihenése helyszínét?
A projekt az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg

 
A megváltakozás terhei és lehetőségei

   1731-ben a Német Lovagrend – mivel megfelelő évi jövedelmét biztosítani nem tudta – az eredeti vételárért eladta a Jászkun Kerületet a Pesti Invalidusok Házának. Az új birtokos földesúri joghatósága csaknem másfél évtizedig tartott. Végül a poroszok elleni háború miatt kényszerhelyzetben lévő Mária Terézia királynő – figyelembe véve a magyar rendek és főméltóságok közbenjárását, és a több éve a harctéren küzdő jászkun huszáralakulatok érdemeit – 1745. május 6-án Bécsben kiadott oklevele engedélyezte a Jászkunság számára a megváltakozást, vagy redempciót (redemptio). Ennek értelmében a lakosok kötelezték magukat az eladatás összegének, valamint a törvényhatóságban végzett építkezések és javítások értékének megtérítésére, vállalták 1000 lovas katona (huszár) kiállítását és felszerelését, a későbbiekre pedig a hadiadó, a rendkívüli állami terhek, az éves nádori tiszteletdíj fizetését, a királyi szolgáltatások teljesítését, valamint az ország nemesi felkeléseiben való rendszeres részvételt. Cserében jórészt visszakapták korábbi kiváltságaikat, megszűnt földesúri alávetettségük, és az ország – Jászkun vagy Hármas Kerület néven – önálló törvényhatósággal bíró, személyileg szabad lakosai lettek. A redempció egyszerre jelentette a lakosok számára a földesúri alávetésből való felszabadulást, a régi feudális kiváltságok visszaszerzését, ugyanakkor több kutató is az első magyarországi örökváltságnak tekinti. Végérvényesen a redempcióval forrott egybe, vált egységes jászkun – illetve részint jász, nagy- és kiskun –- tudatúvá az a többségében sok helyről érkezett népesség, amely már csak részben volt a Mohács előtti jászok és kunok leszármazottja.

   A megváltakozással felkínált lehetőség jelentőségét növelte, hogy számos egykori hajdútelepülést éppen ekkoriban fosztottak meg véglegesen kiváltságaiktól, és tettek újra jobbágyfaluvá. Bizonyos, hogy jászkunok eme kedvező megkülönböztetésében egyaránt szerepe volt a számbeli, gazdasági és katonai erejüknek, a teljes jobbágyi alávetéssel szembeni sikeres ellenállásuknak s a magyar rendek és a főméltóságok közbenjárásának. Mária Terézia a Birodalom külső nehézségei közepette nyilvánvalóan a legracionálisabb megoldást választotta, melynek egyértelmű gesztusértéke volt a magyar alkotmányosság felé is.

Szabadparaszti társadalom és feudális előjogok

   A redempció azonban nem csak a jászkun kiváltságok visszaszerzése, hanem a társadalom fejlődése szempontjából is meghatározó jelentőségű eseménnyé vált. A korábban jogilag egységes jászkun parasztság 1745-ben végérvényesen és visszavonhatatlanul két részre szakadt. Kialakult egy megváltakozásban közreműködött és rögzített nagyságú szabadparaszti birtokot szerző birtokos (vagy redemptus), és egy abból részlegesen vagy teljesen kimaradt földtelen (vagy irredemptus) réteg. A megváltott földekből, a visszanyert jogokból a részesedés alapja a redemptiós összeghez való hozzájárulás tényleges mértéke lett, a redemptus jogok pedig a váltott birtokhoz, annak meglétéhez voltak kötve. A birtoktalan irredemptusok esetleges hozzájárulás alapján bizonyos időszaki földekben pénzfizetés ellenében részesedtek ugyan, ám a közlegelőket csak fűbér fizetése mellett használhatták, míg a jászkun kiváltságokkal (rév- és vámmentesség, szabad bormérés) egyáltalán nem élhettek. E szabály alól még a nemesek számára sem volt kivétel, akik pedig 1848-ig meg-megújuló sikertelen kísérleteket tettek országos előjogaiknak a helyi jogok ellenében történő érvényesítésére.

   A redempcióval megerősített jászkun kiváltságok rendkívül sajátosak voltak. Bár a közös teherviselés, a törvény előtti egyenlőség és a tisztviselők szabad és közös választása (önkormányzatiság) polgári elveinek egyik első magyarországi megfogalmazását tartalmazták, a megváltakozás mégis elkerülhetetlenül azzal járt, hogy a feudális környezetben a megváltott földre a jászkun parasztság egy tehetősebb része feudális jellegű előjogokat szerzett, melyek végeredményben nem a helyi társadalom, és törvényeinek demokratizálódása (értsd: a felsorolt polgári fejlődéssel kapcsolatba hozható elvek mind szélesebb csoportokra történő kiterjesztése), hanem annak fokozatos rendies – jogi – tagolódása, és sajátos, utóbb kialakuló előjogok alapján történő elkülönülése irányában hatottak. Ez volt a jászkun szabadparaszti fejlődés legfőbb visszahúzó ereje, melynek hatása még akkor is döntő, ha figyelembe vesszük, hogy a Jászság és a két Kunság – feudális jellegű személyi függést nem ismerő – lakosságának életmódja, gazdálkodása, közösségi szervezete az úrbéres vidékekénél általában fejlettebb volt, és országos tekintetben is a jövő fejlődési irányába mutatott.

Jobbágynál több, nemesnél kevesebb állapot

   A redempció nyomán a jászkun szabad parasztság a magyar feudális társadalom egy átmeneti – jobbágy és nemes között elhelyezkedő – csoportjává vált. A „jobbágynál több, nemesnél kevesebb állapot” nyomán magukat nemesnek, vagy azokkal egyenrangúnak tartották, bár a nemes vármegyék lenézték, nem tartották magukkal egyenrangúnak a jászkunokat, még az országgyűlési szavazások alkalmával sem. Ez a szemlélet főképp a birtokos redemptusságot jellemezte, amely magát a feudális „Magyar Nemzethez” tartozó, ám saját törvényei szerint élő, amannál szabadabb „Jászkun Nemzet”-tel azonosította. Bár esetenként vitatták, hogy ebbe a jászkun nemzetfogalomba a birtoktalan irredemptusok is beletartoznak-e, e nézetkülönbségek egyáltalán nem érintették a kiváltságok nyújtotta jogi kereteket. A lakosság társadalmi helyzettől függetlenül csak a Jászkun Kerület kiváltságainak fenntartásával tudta elképzelni a jövőt. Az úrbérinél kedvezőbb viszonyok a jászkun kiváltságok feltétlen védelmét eredményezték annak erényeivel, és – szükséges rosszként értelmezett – hibáival együtt. E szemléletmód miatt 1848-ig a társadalmi ellentétek a kiváltságok értelmezése körüli vitákban robbantak ki, eltörlésük, módosítása soha nem vetődött fel. Ezt a helyzetet csak erősítette a nádori méltóság imponálóan nagy kerületi jelentősége, ami az azt birtokló Habsburg főhercegekhez fűződő személyi-érzelmi kapcsolatokban is megnyilvánult.

   Az elmondottak magyarázzák, hogy milyen érdekesen alakult a társadalom fejlődése a megváltakozás lezárulása után. A redemptus birtokosság gyakorlatilag minden településen igyekezett a közjövedelmekből és haszonvételekből a birtoktalan (irredemptus) elemeket kiszorítani, minthogy az ő birtokváltó ősei áldozatvállalásának volt köszönhető a személyes szabadság, a földek és a kiváltságok visszanyerése. Ebből fakadt aztán az, hogy a Jászkunságon belül minden személyt a redemptus vagy váltott birtokhoz akartak kötni, egyrészt tulajdonos gazdaként, másrészt földnélküli, bár személyében szabad munkavállalóként. Ehhez az elképzeléshez a lehetséges megvalósulási formákat a környező területek nemesi-jobbágyi viszonyai adták.

Az el nem ért cél: az országos nemesség

   Végeredményben a Jászkunságban 1745 után a társadalom egy sajátos feudalizációs kísérlete figyelhető meg, egy kései közeledési kísérlet meg a feudalizmus országos rendszeréhez, osztályszerkezetéhez. E folyamathoz a kezdő lökést II. József tízéves uralkodása adta, aki közigazgatási reformjai során átmenetileg a Jászkun Kerület törvényhatósági önállóságát is felszámolta, és az egyes kerületeket különböző vármegyéknek rendelte alá. A jászkunok így egy évszázad alatt harmadszor is megtapasztalhatták a Habsburg politika kiszámíthatatlanságát, amit mindenképp figyelmeztető jelként kellett értékelni. Ennek nyomán a helyi társadalom vezető birtokos csoportjainak (redemptusok) alapvető célkitűzése az 1790-es évekre (az „alkotmányos rend” visszatérte után) a teljes nemesi szabadság (országos nemesség) megszerzése, egyéni biztosítása lett, – ami egyébként megfigyelhető volt a korabeli Hajdúság törekvéseiben is. A felsőbb szintű elutasítás után ez a szándék aztán módosult, és kialakult egy immár burkoltabb és visszafogottabb igény, a birtokosok jogi helyzetének az országos nemesekéhez való közelítésére. Mivel a napóleoni háborúk idején ezt az elképzelést sem koronázta siker, az 1820-as évektől a fő törekvés még lejjebb szállt: és a kiváltságokban foglalt nemesi jogok és kötelezettségek (nemesi felkelés) egészének a birtokos rétegek számára történő kisajátításában, valamint a jobbágyi jellegű terheknek (állami adók fizetése, közmunkák, újoncállítás) a birtoktalanokra történő maradéktalan áthárításában fogalmazódott meg. A Jászkun Kerület egy országos törvény révén szerette volna elérni a két társadalmi csoporthoz kapcsolódó szolgálatok adóalapjainak elkülönítését, ám az 1830-as évek országos reformküzdelmei idején a jászkun „teher-elkülönítés” ügyét már az országgyűlési tárgyak közé sem sikerült felvétetni, nem hogy vitára beterjeszteni.

Az átalakulás eredményei

   Ez a kudarc persze nem volt látványos, és a Jászkunság 1745 után így is jelentős eredményeket tudott felmutatni. Számottevő mértékben nőtt a népesség és a gazdasági termelés. Igaz, a paraszti társadalmakban alapvetően a mezőgazdaság, és nem az ipar volt a tőkeképző tényező, ezen belül is az állattartás. A XVIII. században még inkább a marha volt a fő haszonállat, majd a napóleoni háborúk alatt ezt felváltotta a jórészt a gyapjáért tartott juh. A redemptus birtokok megléte sok esetben lehetővé tette a részleges és teljes tagosításokat, elkülönítéseket, azaz a nagyobb szántó- és legelőterületek végleges kimérését. A lakosok gazdagsága a jobbágyfalvakat felülmúlva a mezővárosi polgárokéval volt összevethető, akárcsak az iskoláztatás és az igazgatási-önkormányzati rendszer kiépültsége, színvonala. A Jászságból számos tehetséges jezsuita tudós (pl. Makó Pál matematikus) került ki, míg a két Kunságban jelentős világi karrierekre vannak adatok (báró Mészáros János és Illéssy Sándor tábornokok, Kovács Mihály ezredes). Mindazonáltal idővel egyre több problémaforrás is kialakult.

Az állami teherviselés és problémái

   Az egyik tényezőt a birtokok osztódása, a kisbirtokosok számának növekedése, illetve ezzel párhuzamosan a növekvő és átalakuló állami és helyi szolgáltatások jelentették. A nádori tiszteletdíj, az emelkedő hadiadó, a mind gyakoribb só- és terményszállítások mellé a háborúk idején rendkívüli pénz- és terményszolgáltatások járultak. Új belső kiadások is megjelentek (háziadó, pótadók, közmunkák), miközben idővel egyes jogok gyakorlását (szabad bormérés) számos településen már a redemptusok körében is korlátozni kellett. Átalakult a fő kötelezettség, a katonaállítás is. A francia háborúkig ez a nemesi felkelésekhez 600–1000 lovassal történő hozzájárulást (részleges felkelés) jelentette, de 1792-től az országgyűlés által megajánlott rendszeres újoncállítás már a jászkunokat is terhelte. Csak annyi engedményt kaptak, hogy újoncaikat kizárólag a magyar huszárezredekhez sorozták. Végül 1801-ben létrejött a 12. „Nádor” huszárezred, melynek állományát jó fél évszázadig a „szabad kerületek” (a Jászkunság és a Hajdúság) adták. A nemesi felkelést (600, 1000 lovassal) azonban háborús időszakokban még utóbb is rendszeresen fel kellett állítani, bár már inkább csak rendfenntartási feladatokra vetették be. A terhek elégedetlenséget szültek, sokan a közösségek vezetését vádolták a problémákért.

A jászkun igazgatási-önkormányzati rendszer és visszásságai

   A helyzetet bonyolították a Jászkunság sajátos igazgatási rendszerének problémái is, amely a megváltakozást követően nyerte el végleges formáját. Ennek három főbb szintje különült el, a hármas kerületi, a külön kerületi, valamint legalul az egyes közösségeké.

   A Hármas Kerület élén a nádor által kinevezett nádori főkapitány állt, akinek szerepe a vármegyei főispánéhoz hasonlítható. Helyettesét, az alkapitányt a nádor a helybeli tisztviselők közül jelölte ki, e tisztség leginkább talán az alispánokénak felelt meg. A kisebb tisztségek között a jegyzők, táblabírák, adószedők, számvevők említhetők, akiknek munkáját fizetett tisztviselők (orvos, mérnök) és alkalmazottak segítették. A törvényhatóság fő szerve a kerületi közgyűlés volt, amelyet a települések főbírái, jegyzői alkották a hármas és a külön kerületi tisztviselőkkel.

   A jász, kis- és nagykun tisztikar az egyes kerületeket irányította. Élükön a kerületi kapitányok álltak, akik a megyei szolgabírák szintjét jelentették. Mellettük is voltak választott tisztviselők (esküdt, biztos), fizetettek, szolgaszemélyzet, és a közösségek képviselőivel külön kerületi gyűléseket is tarthattak. A legalsó szintet a települések alkották, amelyek szervezete (főbíró, jegyző, tanács, szegődtetettek) nem különbözött a mezővárosoktól. Az igazgatás három szintje bíróságként is működött, ahonnan a nádorhoz lehetett fellebbezni.

   Bár a kerületi igazgatás demokratikusabb elveken nyugodott a nemesi vármegyéknél, bajai a reformkorra szintén láthatóvá váltak. A tanácstagok közötti családi kapcsolatok a választásokat formálissá tették, a kerületi tisztikar növekedése lehetőséget teremtett, hogy leszavazhassák a közösségeket a kerületi közgyűléseken. Emellett a közteherviselési elv ellenére kialakult a választott tisztviselők adómentessége, ami sokszor éppenséggel a leggazdagabb családok tagjait mentesítette az adófizetés alól.

Társadalmi és politikai mozgalmak az 1840-es években

   Az 1840-es évekre a Jászkunságban előtérbe kerültek az igazgatási és önkormányzati rendszer megreformálására, a birtokosokat valóban egyenlő jogokkal, kötelezettségekkel felruházó, és a kiváltságok elveinek ténylegesen megfelelő „népképviseleti rendszer” létrehozására irányuló törekvések. A feszültségeket tovább élezte az 1840-es jászkun tagosítási törvény, amely a vagyonos redemptusság érdekeit tükrözve a tagosítás alapjává a birtokosok száma helyett a birtokmennyiséget tette meg. Hosszas viták után a tagosítással mindinkább egybefonódott a kiváltságokon alapuló demokratikus önkormányzat igénye (a tisztviselői adómentesség megszüntetése, a hivatalok általános választás útján történő betöltése), aminek ügyét – igaz sikertelenül – a lakosság az 1843/44-os országgyűléshez is eljuttatta.

   A kirobbanó mozgalmak a Jászkunság mindhárom tájegységére kiterjedtek, és több évig tartottak. Végül a nádor a jászkun megváltakozás százéves ünnepségeire 1845-ben eltörölte a tisztviselők adómentességét, ám egyben az akkori jászkun főkapitány vezetésével egy olyan kormányzati rendszert is megszilárdított, amely jelentősen korlátozta a helyi önkormányzatok működését, a véleményezést és a vitákat. Ez a feudalizmus fenntartásával kapcsolatos utolsó illúziókat is lerombolta. Bár az 1830-as évektől már egyre többek látták a feudális kiváltságok felszámolásának szükségességét, a jászkunok ennek ellenére még sokáig nem a régi, fejlődésképtelen rendszerből kifelé vezető, hanem az abban rejlő utakat keresték. A helyzet végérvényesen csak 1848-ban változott meg.

"Mert ki e kis tartományba Keresztülmenni talál, Közemberbe, kapitányba Termés kun szivet talál."
Csokonai Vitéz Mihály

Javasolt böngésző: Internet Explorer 7.-8.

Tovább a térkép részletes megtekintéséhez
Tematikus térkép
Részletes útvonaltérképpel segítjük Önt a helyszínek közöt- ti navigáció során, a kívánt útvonalakat akár meg is határ- ozhatja!

- 1. számú hírlevél - 2010 március
- 2. számú hírlevél - 2010 április
- 3. számú hírlevél - 2010 június
- 4. számú hírlevél - 2010 július
- 5. számú hírlevél - 2010 augusztus
- 6. számú hírlevél - 2010 szeptember
Tisztelje meg Vendégkönyvünket, mondja el mi tetszett és mivel volt elégedett!
Mit keresne fel legszívesebben Jász-Nagykun-Szolnok megyében az alábbiak közül?
A Robin kalandparkot Tiszafüreden
A Jászkun kapitányok nyomában túraútvonal állomásait
A cserkeszőlői fürdőt
A Tiszakürti Arborétumot
A Szolnoki Gulyásfesztivált

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem | Médiaajánlat