2017 November
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
Kiválasztotta-e már a nyári pihenése helyszínét?
A projekt az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg

Amivel a hódítás járt

   A török hódítás a kun és jász népesség történetében is meghatározó volt. Az első csapást I. Szulejmán 1526-os hadjárata mérte rájuk, akinek hadai a Duna mindkét partját feldúlták, míg a portyázó csapatok egészen a Tiszáig, Gyöngyösig, Miskolcig jutottak. Átmeneti nyugalom után 1541-ben a török elfoglalta Budát, és alig 12 év alatt az Alföld nagy részével együtt behódoltatta a jász és kun székeket is. A szultáni fennhatóság persze nem jelentett teljes biztonságot, 1552-ben az Eger ostromára induló hadak, 1566-ban pedig a tatárok pusztítottak e területeken. A népesség vesztesége eltérő volt, noha a török kormányzat is törekedett a szállások újranépesítésére.

Eltérő mértékű pusztulás, részleges újjáéledés

   A dunántúli Hantos szék 1543-ban szinte teljesen elpusztult, ráadásul az itteni kun településeket Szapolyai és I. Ferdinánd már korábban is magánbirtokként adományozta. Így ez a terület hamarosan végleg kiszakadt a kun szállásterületből, és Fejér megye részévé vált.

   1526-ban a kiskun székek is annyira elpusztultak, hogy jó két évtizedig a tájat „sivatag földként” emlegették. A települések első újranépesítése az 1550-es évekig eltartott, és ebben már a területileg illetékes budai és csongrádi szandzsákok hatóságai is részt vettek. Ennek ellenére az 1566-os tatárdúlás után sok szállást újra elhagytak a lakói. 1591-ig ugyan a legtöbb még újranépesült, de a teljes újjászerveződést ekkor már a nagy marhatartó mezővárosok (Kecskemét, Nagykőrös, Szeged) is gátolták, akik időközben kiskun puszták tucatjait vették bérbe. A lakosság jelentős része elvándorolt, a kapitányi réteg pedig szétszóródott.

   A Jászságot 1526-ban komoly csapás nem érte. 1544-től a török a hatvani szandzsákba kebelezte be, a „rég szokásban volt” királyi adó elismerésével, és a megszállás 1552-ben, Szolnok elfoglalásával véglegesült. A jász szállásokat tartós károsodás nem érte, sőt itt a mai településhálózat már ekkoriban kialakult. 1559-ig a török defterek szerint jelentősen nőtt a háztartások száma, ami komoly bevándorlással magyarázható. 1570-re viszont már csökkent a népesség, amiben a tatárok mellett a berényi monostor török erőddé alakítása is szerepet játszhatott. A magyar végváriak ezt évente támadták, és 1587-ben a berényiek már végpusztulástól tartottak, mivel a házak száma négy évtized alatt alig felére csökkent. A távozók főképp a Jászsággal északról határos területekre vándoroltak, Gyöngyös és Eger környékére. Gazdasági kapcsolatok indokolták nagyszombati betelepedésüket, de Debrecenbe is eljutottak.

   A Nagykunságot a török sokáig nem érintette, bár az 1530/40-es években az Erdélyt kormányzó Fráter György adóztatása sok kárt okozott. 1552-ben aztán a török hadak Debrecenig dúlták az Alföldet, 25.000 embert fűzve rabláncra. A kolbázszékiek vesztesége nem ismert, bár utóbb számos elhagyott házat említettek. Szolnok elestével a terület a szolnoki szandzsák része lett. Az 1566-os tatár dúlás ellenére a régebbi településhálózat még helyreállt, bár a népességnek már csak egy része tért vissza. Innen inkább kelet felé indult elvándorlás, sokan költöztek Debrecenbe, de a hajdúkkal való kapcsolat is felmerült.

Népmozgások, magyarosodás, reformáció

   A felerősödő népmozgások felgyorsították a két etnikum már egyébként is igen előrehaladott elmagyarosodását, a török megszállás nyomán pedig az új közigazgatás, valamint a mohamedán jog bevezetése előbb megakasztotta, majd teljesen vissza is vetette a helyi társadalom feudalizálódásának folyamatát. Az utóbbi jelenséget a török "rája" kategória jogi egységén – egységes jogtalanságán – túl elősegítette, hogy a régi jász és kun privilégiumok a két etnikum egészére vonatkoztak, és a társadalom tagoltságát a betelepülés kori szintnek megfelelően tükrözték. Hasonló oklevelezési gyakorlatot folytattak a XVI–XVII. században Habsburg királyaink is, ami utóbb fontos előfeltételévé vált a jászkun szabadparaszti fejlődésnek.

   A magyar állam összeomlása egybeesett a reformáció alföldi térnyerésével, ami főképp a kunok körében terjedt el. Ebben bizonnyal közrejátszott, hogy a jászok már zömmel keleti keresztényként érkeztek hazánkba, körükben a pogány szokások kevéssé voltak elterjedtek, míg a kunoknál a steppei nomád sámánhit volt a meghatározó. A jászoknál a kereszténység egy másik ágára áttérni egyszerűbb lehetett, mint egy teljesen új hitet felvenni, annak szokásaival, kultúrájával, normáival együtt. Ez a reformáció kunok közötti elterjedésére is hathatott, mivel annak világszemlélete, egyházszervezete jóval közelebb állt a székek, szállások igazgatásához, önkormányzati elveihez, mint a katolikus egyház hierarchikus berendezkedése.

Kettős adóztatás és közigazgatási összevonások

   1552 után a kun és jász székek is kettős adóztatás alá kerültek, magyar részről az itteni bevételeket a környező végvárak – idővel Eger – ellátására fordították. Ugyanakkor a magyar igazgatás bizonyos elemei is megmaradtak, aminek nyomán a jász és a nagykun területeket Heves, míg a kiskun székeket Pest vármegyéhez csatolták. A nehéz helyzetben a lakosság igyekezett a hagyományos régi országos főméltóságok, elsősorban a nádor segítségét igénybe venni, ám 1562-től ezt a tisztet a Habsburg uralkodók majd fél évszázadon át nem töltötték be.

A lakosság „nagy futása” a tizenötéves háborúban

   A Jászkunság nagy pusztulása a tizenötéves háborúban következett be. Az itt telelő tatár hadak felélték, felégették a területet, a lakosság szinte mindenünnen elmenekült. A legsúlyosabb csapást az 1596-os török hadjárat jelenthette, és a századfordulóra nemcsak a Jászkunság, hanem szinte az egész hódoltság néptelenné vált. A Jászságból újabb csoportok menekültek Gyöngyösre, Fülekre és környékére. A nagykunok inkább keletnek futottak, 1613-ban Biharnagybajom környékén említik őket, míg a kiskunok sokfelé szóródtak szét.

A XVII. századi nehézségek és a Jászkunság kialakulása

   Az újratelepülést 1608-tól a nádor is segítette, aki számos kedvezményt biztosított a lakosoknak. A Jászkunság újranépesedése mindazonáltal így is évtizedekig tartott, és már csak a korábbi gazdasági szerkezet töredéke állt helyre. Igaz ugyan, hogy a kedvezőbb állapot reményében már ekkor megindult a vármegyei jobbágyok beköltözése a Jászkunságba, mindazonáltal az erdélyi trónharcok, II. Rákóczi György török háborúja, majd a Habsburgok beavatkozása, Érsekújvár elestét követően a hódoltságiaktól követelt török robot megnövekedése, legvégül pedig a magyar várőrségek szűnni nem akaró portyái mind nehezebbé tették a helybeliek életét. A Habsburg uralkodók ugyan jóváhagyták a hódoltsági lakosok körében a helyi önvédelmi szervezetek, a parasztvármegyék intézményének létrehozását, ám a végváriakkal szemben ez sem volt elegendő. 1666-ban még a nagykun parasztvármegye egységeit is szétverték, és több települést is felprédáltak. 1667-től a nádori méltóság újra betöltetlen volt, és a Jászkunság igazgatása a kamara kezébe került, aminek következményeként a fizetetlen végvári őrségek még szabadabban garázdálkodhattak.

   A XVII. században a közigazgatás is jelentősen átalakult. Az újjátelepüléssel a korábbi székek szerinti elkülönülés véglegesen érvényét vesztette, és ezt fokozatosan kezdte felváltani a jászokra, nagykunokra és kiskunokra történő hivatkozás. Az 1608-as, majd az 1630-as törvények közös jász és kun főtisztviselő (idővel jászkun, vagy nádori főkapitány) nádor általi kinevezéséről intézkedtek. Bizonyíthatóan 1620-tól indult meg a magyar királyi adminisztráció részéről a jászok és kunok jogállásának fokozatos azonosítása, amely folyamat végül I. Lipót 1668. évi kiváltságlevelében teljesedett ki. Ebben a Habsburg uralkodó több, eredetileg csak a jászokra vonatkozó oklevelet erősített meg, melyek érvényességét a kunokra is kiterjesztette. Ezzel gyakorlatilag a külön jász és kun privilégiumok közös és egységes jászkun kiváltságokká váltak. Másfél évtizeddel később jászkun kapitányról, majd pár év múlva jászkun alkapitányról történik említés, akik a jászok és kunok (a szóhasználatban lassacskán jászkunok) közös királyi tisztségviselői voltak. 1682-től véglegesen függetlenedett a jászkunok adóztatása a környező megyékétől.

Pusztuló Kunság, erősödő Jászság és az etnikai továbbélés

   A török elleni felszabadító háború első évei ismét tömeges meneküléseket eredményeztek. Buda, majd Hatvan, Szeged és Eger elestével a Duna–Tisza köze felszabadult, bár a törökök még sokáig zaklatták a vidéket. A Nagykunság viszont a háború végéig a senki földjének számított. A legkisebb veszteséget a Jászság szenvedte el, a 11 települését (Berény, Árokszállás, Apáti, Kisér, Ladány, Fényszaru, Alsószentgyörgy, Felsőszentgyörgy, Dósa, Jákóhalma, Mihálytelek) nem érte maradandó károsodás. A Kunságban jóval tragikusabb volt a helyzet, a Kiskunságban csak öt települést (Halas, Kunszentmiklós, Lacháza, Fülöpszállás, Szabadszállás) vettek számba, míg a Nagykunságban mindössze kettőt. Különösen a tatárok 1697. szeptemberi csapása volt végzetes, akik a Tiszántúlt Debrecenig végigdúlták. Az elhurcoltakat évekig próbálták kiváltani, több-kevesebb sikerrel.

   Főként a tizenötéves háború kitörése és a török elleni felszabadító háború lezárulása közötti időszak teszik rendkívül vitatottá és bizonytalanná a XVI. század eleji jászok és kunok, valamint a XVII. század végén a Jászkunságban élő, illetve oda fokozatosan be-, esetleg visszatelepülő lakosság vérségi kapcsolatának kérdését. Bizonyos, hogy ez utóbbiak egy része a török előtti népesség leszármazottja volt, akik származásuk tudata mellett egykori kultúrájuk bizonyos töredékelemeit is megőrizték, sőt tovább is örökítették.

A Jászkunság eladása és következményei

   A török Magyarországról történt kiszorítását rögzítő karlócai békekötés maga után vonta a jászkunok, valamint a császári ház közötti viszony teljes átértékelődését is. Az előző másfél évszázadban a Habsburg királyok rendre megerősítették a jászkun kiváltságokat, mivel a törökkel szemben befolyásukat nem voltak képesek kizárólagossá és tartóssá tenni. A Habsburg Birodalom katonai sikerei (az oszmán hatalom visszaszorulása), a központosítás eredményei azonban új lehetőségeket teremtettek, az államadósság megnövekedése pedig gyors intézkedéseket követelt. Ilyen körülmények között merült fel 1690-től a kezdetben jórészt néptelen Jászkunság eladásának terve, melytől az Udvari Kamara nem csupán készpénzt remélt, hanem hosszabb távon a terület népességének, gazdasági erejének, állami teherviselő képességének, földesúri jövedelmezőségének növelését is. Ez az elképzelés inspirálta az 1699. évi Pentz-féle összeírás elrendelését, melyben a jászkunokkal már eleve mint urasági jobbágyokkal számoltak. Végül több előzetes megállapodás után 1702. március 22-én 500.000 (rajnai) forintért az uralkodó eladta a királyi koronajavakhoz tartozó, időközben újra önállóvá vált Jászkunságot a Német Lovagrendnek, és azt egyben a teljes földesúri tulajdonjoggal is felruházta. Az eladatással a jászkun kiváltságokat felfüggesztették, és a lakosok jobbággyá váltak. A Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság lényegében az eladatással kapcsolódott teljesen össze, és a kialakuló egységes hivatalnokszervezet nyomán szilárdult meg végérvényesen a Jászkun Kerület.

A Kunság újabb pusztulása a Rákóczi-szabadságharc alatt

   Az eladatásba és a jobbágysorba adásba bele nem törődő jászkunok 1703-ban a privilégiumaikat eltörlő császári ház elleni harc mellett döntöttek II. Rákóczi Ferenc oldalán. A fejedelem, előzetes ígéreteinek megfelelően, 1703 őszén elismerte a jászkun kiváltságokat, és a tokaji pátensben törvényen kívül helyezte a Német Lovagrendet. A két Kunság külön lovasszázadokat, a Jászság pedig egy lovasezredet állított fel a császáriak elleni harcra. Ezek az erők a mezei csapatok közé tartoztak, és általában a Jászkunság déli határait védték, bár a jász lovasezredet az első években más területeken és nagyobb ütközetekben is bevetették. 1708-tól a települések a kuruc államnak hadiadót is fizettek, míg a csökkenő létszámú jász és kun alakulatokat mindinkább egy közös jászkun regimentben vonták össze.

   Bár a Jászkunság területén nagy hadműveletek csak elvétve folytak, 1703 őszétől a rác határőrök pusztításai mind jelentősebbé váltak. Ez alapvetően a két Kunságot érintette. Amíg a Jászság településhálózata teljesen ép maradt, a Kiskunság már jelentős károkat szenvedett, a Nagykunság pedig 1707-re gyakorlatilag teljesen elnéptelenedetett. Itt az 1704 nyári és 1705 májusi csapásokat 1705 őszén Herbeville marsall felvonulása követte, akit a kurucok a felperzselt föld taktikájával sem tudtak megállítani. A maradék lakosság végül Rabutin tábornagy 1706/1707. évi hadjáratakor menekült el, amely a Nagykunság mellett a Jászságot is érintette. 1707 tavaszán Rákóczi már csak a szétszóródott nagykunok egybegyűjtését hagyhatta meg rakamazi birtokára. 1708 őszén és 1709 elején a rácok újra a Kiskunságot és a Jászság déli falvait támadták, és a portyáiknak csak a nagy pestisjárvány kitörése vetett véget.

Lehetőségek és gyarapodás az eladatás idején

   A Rákóczi szabadságharc bukása után a Jászkun Kerület újra a Német Lovagrend földesúri fennhatósága alá került, ám e lépés végül mégsem eredményezte a jászkunok teljes jobbágyi alávetését. A helyi ellenállás nem tette lehetővé sem jobbágytelkek, sem robotszolgáltatásra épülő majorgazdaságok kialakítását, és ezért végül a Lovagrend jobbnak látta földesúri jövedelmét különféle bérleti viszonyok kiépítésével biztosítani. A jászkunok a gyakorlatban olyan árendafizető jobbágyokká váltak, akik a közösségi birtoklásjog, illetve a földközösség hagyományos módja szerint éltek. A lakosok nem egyenként, hanem mint szervezett közösség álltak szemben a földesúrral, mivel főbb vonalaiban megmaradt a hagyományos jászkun igazgatási-önkormányzati rendszer is. Az árenda összegét az egyes településekkel kötött szerződések alapján határozták meg, aminek a felosztása és a beszedése belügy maradt. A községi önigazgatás mellett a Jászkunság központi igazgatási szervei is tovább éltek, így a jászkun kapitány ekkoriban mint fő lovagrendi tisztségviselő tevékenykedett. A helyzetet csak bonyolította, hogy a magyar országgyűlések napirenden tartották a jászkunok ügyét, akik ráadásul 1717/18-ban, 1735-ben majd 1741-től a porosz háború idején nemesi felkelés címen lovascsapatokat is állítottak ki. Ez jobbágyi népességnél teljesen ismeretlen kötelezettség volt.

   Az eladatás évtizedei más jelentős eredményekkel is jártak. 1711-től az újratelepülés már zavartalan volt, a háborúk véget értek, és a népmozgások immár követhetőkké váltak. A jászkun lakosság környezeténél még mindig kedvezőbb helyzete az úrbéres vidékek jobbágysága számára továbbra is nagy vonzerővel bírt, és tömeges beköltözésük, gyarapodásuk révén a Jászkun Kerület gazdasági ereje is rohamosan növekedett. A Jászság 11 településére 1730-ig zömmel nógrádiak és hevesiek érkeztek, míg a helyi lakosság főleg Kunszentmárton és a Kiskunság (Félegyháza, Majsa) újjátelepítésében vállalt szerepet. A Nagykunságot az 1710-es években döntően Szabolcsból érkezők népesítették be, bár Kunszentmártonba a Jászságból, Hevesből, Csongrádból is érkeztek. Itt ekkortájt végleg átalakult a településszerkezet is, a nagyszámú kisebb település helyén hat nagyobb határú és népességű mezőváros alakult ki (Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Madaras, Túrkeve, Kunszentmárton). A Kiskunságban a települések száma az 1710-es években háromról hatra (Halas, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Fülöpszállás, Lacháza, Dorozsma), majd az 1740-es évek elején (Majsa és Félegyháza révén) nyolcra nőtt.

"..Kalászos rónán jász nép, ösi fajta, Fonott kalácsa omlón illatos; Kanyargó Zagyva: sürü nád partja, Tükrén vén füzfák árnya ringadoz"
Prückler József: Jászberényi rajzok

Javasolt böngésző: Internet Explorer 7.-8.

Tovább a térkép részletes megtekintéséhez
Tematikus térkép
Részletes útvonaltérképpel segítjük Önt a helyszínek közöt- ti navigáció során, a kívánt útvonalakat akár meg is határ- ozhatja!

- 1. számú hírlevél - 2010 március
- 2. számú hírlevél - 2010 április
- 3. számú hírlevél - 2010 június
- 4. számú hírlevél - 2010 július
- 5. számú hírlevél - 2010 augusztus
- 6. számú hírlevél - 2010 szeptember
Tisztelje meg Vendégkönyvünket, mondja el mi tetszett és mivel volt elégedett!
Mit keresne fel legszívesebben Jász-Nagykun-Szolnok megyében az alábbiak közül?
A Robin kalandparkot Tiszafüreden
A Jászkun kapitányok nyomában túraútvonal állomásait
A cserkeszőlői fürdőt
A Tiszakürti Arborétumot
A Szolnoki Gulyásfesztivált

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem | Médiaajánlat