2017 Március
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
Kiválasztotta-e már a nyári pihenése helyszínét?
A projekt az
Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg

SZÜLŐFÖLDÜNK A JÁSZKUNSÁG

Az Alföld közepén fekvő Jászkunság a Magyar Köztársaság – környezetétől néprajzilag mindmáig jól elkülönülő – sajátos történeti múltú tájegysége. Tulajdonképpen nem is egy, hanem három – egymástól is elkülönülő – területet foglal magában: a Zagyva alsó folyásánál elhelyezkedő Jászságot, a Tiszántúlon fekvő Nagykunságot, valamint a Duna-Tisza közén szétszórva fekvő kiskun településeket. Területe közelít a 900.000 katasztrális holdhoz, míg népessége meghaladja a 300.000 főt.

A Jászkunság elnevezés két, Magyarországra beköltözött, nyelvében eredetileg idegen népesség, a jász és a kun nevét őrzi, és ezek szállásterületeire utal. Bár a jászok és a kunok saját nyelvüket idővel elvesztették, egykori önállóságuk, sajátos jogi viszonyaik emlékét mindmáig megőrizték. Máig úgy tartják magukat a legjobb magyarnak, hogy közben keleti gyökereiket hangsúlyozzák.

 
 
 
 
 
XI. századi jövevények Kelet-Európában

   A nyugat felé vándorló, török eredetű, nomád, nagyállattartó kunok a XI. század közepétől jelentek meg Európában. A feltételezések szerint őshazájuk eredetileg Kína északi határvidéke volt. Utóbb Közép-Ázsiában jócskán keveredtek az ott élő kipcsak törzsekkel, akiknek nyelvét, kultúráját is átvehették. Ez a kölcsönhatás olyan mértékű volt, hogy a kunok és a tőlük keletre élő népcsoportok elkülönítése sokszor nem egyértelmű. A kunok 1055–1068 között foglalták el a Volgától az Al-Dunáig terjedő nagy síkságot, elűzve vagy magukba olvasztva a területet korábban uraló besenyőket, úzokat és más néptöredékeket. Közel húsz törzsük laza, gyakran felbomló, átalakuló, majd újra egyesülő szövetségekbe tömörült, amelyeknek félelmetes lovas íjász seregei időszakonként az orosz fejedelemségek, Bulgária, illetve Bizánc területeit támadták, de grúz zsoldban a szeldzsuk törökök ellen is felléptek.

   A steppei népekhez hasonlóan a kun társadalom alapegysége is a több – legalább három – nemzedék együttéléséből származó nagycsalád volt. Az egymással rokon, magukat közös, leginkább totemisztikus (állat)őstől származtató nagycsaládok együttese alkotta a nemzetséget, amely azonban gyakorta magába olvasztott idegen nagycsaládokat, nemzetségeket, vagy azok különböző töredékeit. A nemzetség élén a leggazdagabb, legtekintélyesebb nagycsalád vezetője (nemzetségfő) állt, akit bejnek neveztek. A nemzetségek, nemzetségcsoportok alkották a törzseket, amelyek aztán törzsszövetségekké egyesülhettek. Ezek nevüket sokszor az egyesítő vezetőről nyerték. Így Kuthen-Kötöny kun fejedelem neve máig ismert a Kaukázus északi előterében.

   Kelet-Európában a kunok nagy, központosított birodalmat nem tudtak létrehozni, ám a vérségi-nemzetségi szervezet lazulása, a földművelés és a letelepült életforma terjedése egyértelműen az államalapítás felé mutatott. A nemzetségek tagjai elvben egyenlőek voltak, a szállásterületüket közösen birtokolták, a felnőtt férfiak mind harcosok voltak, ám a vagyoni különbségek miatt mind többen szegődtek a gazdagabbak szolgálatába. A társadalom vezető rétegét alkotó kánok (törzsi, törzsszövetségi fejedelmek) és bejek hatalmát mindinkább állandó, hűbéres katonai kíséret (nyögérség) biztosította, a hatalmas állatállományt gondozó, termelőmunkát végző szabadok tömegei felett. Utóbbiak hadifogoly és rabszolga elemekkel együtt már nagy tömegben élhettek az állandó téli szállásokon, ahol talán már földet is műveltek.
 
Támadókból betelepülők
 
   A kunok I. (Szent) László király 1091-es horvátországi hadjárata idején (bizánci ösztönzésre?) Krul fia Kapolcs vezetésével megtámadták hazánkat, feldúlva Erdélyt és a Tisza mentét. A királyi hadak végül a Temes folyónál leverték őket, a fogságba esetteket pedig letelepítették az általuk elnéptelenített vidékre. Az ezt követő évszázadban az orosz–magyar és bizánci–magyar háborúk eredményeképp új töredékek is érkezhettek az országba. A XIII. század elején a moldovai kunok között a domonkos szerzetesek részéről komoly térítés kezdődött, ám az első kísérletek még sikertelenek maradtak. Alapvető változást hozott azonban a mongolok kelet-európai megjelenése. 1223-ban a kalkai csatában szétverték a kun–orosz seregeket, ami elindította a kun törzsek, nemzetségek nyugati vándorlását. Ezt követően a domonkosok új akciói már sikeresek voltak, és a térítés a milkói kun püspökség megalapításával vett új lendületet. Barc („adósság”) fejedelem a moldovai kunokkal még a magyar király fennhatóságát is elismerte.

   1227-ben feltehetően sok kun érkezett hazánkba, számukra, letelepülési körzeteikre azonban nincsenek adatok. A legnagyobb beköltözésre végül 1239-ben került sor. Ekkor Batu kán hadjárata nyomán Kötöny (Kuthen) fejedelemmel jelentős népesség, állítólag 40.000 család nyert bebocsátást a Magyar Királyság területére. (Furcsa egybeesés, hogy a XI. század elején IV. Dávid grúz király is 40.000 kun családot telepített be Grúziába a szeldzsukok ellen.) A jövevények ugyan 1241 tavaszán, Kötöny megölése után dúlva-fosztogatva kivonultak az országból, ám 1246 táján zömük vagy egy részük újra visszatelepült. Bár új fejedelmük és előkelőik formálisan felvették a keresztény vallást, a jövevények zöme még sokáig pogány maradt.

Megtelepedés az Alföldön

   Az 1239-es betelepülés által érintett vidéket pontosan nem ismerjük, valószínűleg az Alföld királyi birtokszervezethez tartozó részeiről lehetett szó. A második betelepülés is zömmel ilyen területeket érinthetett, de kiegészült a tatár pusztítások nyomán bizonytalan jogállásúvá vált nemesi birtokokkal, pusztákkal, gyér lakosságú falvakkal. A kunok az erősebb jogán is elfoglaltak nemesi birtokokat, és hatásukra „elkunosodó” magyar közösségeket. IV. Bélának bizonnyal mindkét telepítés kapcsán a kunok egységének megbontása, és nagyobb csoportjaik mind teljesebb szétszórása lehetett a célja, ám másodszorra – a tatár pusztítás és az újjáépítés problémái miatt – az első beköltözésnél jóval nagyobb települési körzetek alakultak ki.

   Az 1250/60-as években még a Felvidéken és a Dunántúlon is gyakorta említettek királyi adományban részesült kunokat, feltűnő viszont, hogy 1279-től ilyenről már nem szólnak. E távoli birtokokat az adományozottak gyorsan elveszítették, elcserélték, talán mert az ottani gazdálkodási rendszer eltérő jellegzetességei miatt eleve nem tudtak velük mit kezdeni. Így a század végére a kunok földjének már eleve az Alföld síkságait és az itteni egyházmegyéket tekintették.

Törzsi szövetség egy feudális államban

   A források 1279-ben a beköltözött kunok hét nemzetségéről írnak, amelyek közül egyértelműen csak négy azonosítható a XIV. században. Közülük ekkor a Borcsol (’Borsfi’) és Kór (’kevés’) a Temesköz Maros menti részein, az Olás (’közeli, egyesítsd’) a Nagykunságban, míg a Csertán (’csuka’) a Kiskunságban helyezhető el. Feltételezhető azonban, hogy az uralmi viszonyok ennél jóval bonyolultabbak voltak. A hazánkba érkezett kunok az egykori dél-oroszországi nagy törzsszövetségnek csak töredék elemeit, rendkívül kevert romjait egyesíthették a szerencsésebb előkelők vezetése alatt. A hetes szám a magyaroknál is megfigyelhető ősi türk szervezési egység volt, sok szempontból mesterséges elem. Valódi vérségi kötelék sokszor inkább csak a vezetők körében létezhetett, bár a régi törzsi származástudatot inkább a köznépi elemek tarthatták fenn. A jószágaikat elvesztettek a tehetősebbekhez csatlakozhattak, és így egyes töredék nemzetségek is – véglegesen vagy egyes időszakokra – alávetett helyzetbe kerültek. A beköltöző nemzetségek száma ezért vitatott, sőt a későbbiekben még változhatott is. Valószínűleg a korábban földművelővé vált csoportok a vándorlások, menekülések miatt kerülhettek különösen nehéz helyzetbe, mivel a megpróbáltatások átmenetileg az állattartás túlsúlyát hozták vissza.

   A kunok legmagasabb méltósága a XIII. század közepén a király, vagy nagyfejedelem (kán?) volt. Közülük Kötönyt, 1255 táján Szejhant, 1266-ban Menket (mank ’anyajegy’), 1260-1278 között Alprát (Al-bura ’rőt teve’) ismerjük, akik esetleg egyetlen családból, dinasztiából származhattak. Miután azonban V. István király Szejhan lánya Erzsébetet vette feleségül, és tőle trónörökös született, a kunoknak már csak előkelőit említik, fejedelmeit viszont nem. Így 1262-ben már IV. Béla fia István viselte a kunok urának címét, 1269-ben Monoszló nembeli Gergely, míg 1270-ben Mojs nádorispán volt a kunok ura és bírája. Az 1279-ben szereplő Alpra, Uzun és Tolon, majd a IV. László megölésekor említett Arbuz (’görögdinnye’), Törtel (Tört-oyul ’öt fiú’) és Kemence (’íjacska’) mindazonáltal még országos jelentőségű kun vezetők lehettek.

Kiváltságos pogány harcosok egy keresztény királyságért

   A kunok betelepülésük után a Magyar Királyság katonai szolgálat fejében kiváltságokkal ellátott népei közé számítottak, akiknek kezdetben még pogány hitük felett is szemet hunytak. Különösen a tatárjárást követő évtizedekben volt jelentős a szerepük, mivel átmenetileg az újjászerveződő állam legnagyobb számú katonai erejét biztosították. Ez azonban nem csak hadaik nagyságával és a kun népesség tömegeivel magyarázható. A kunok az ország közepén éltek, és a szászokkal, székelyekkel ellentétben határvédelmi szolgálatot nem láttak el. Emiatt a külországi háborúkba szinte teljes számban mozgósíthatók voltak. Csak 1246–1278 között legalább tíz alkalommal vettek részt Árpád-házi királyaink osztrák–cseh területekre vezetett hadjárataiban. Közvetlenül az uralkodói hatalomhoz kötődtek, annak fontos támaszát alkották.

   A magyar királyok és a kunok közötti viszonyt átmenetileg az 1279. augusztus 10-i kiváltságlevél (törvény?) rontotta meg, melynek hitelességéről máig szakmai viták folynak. Ez a kunok legfőbb elöljárójává, bírájává a nádorispánt (a király utáni második országos méltóságot) tette, és ez a kapcsolat egészen 1848-ig megmaradt. A rendelkezések szabályozták ítélkezési fórumaikat, a nemzetségi bíráik hatáskörét, katonáskodásukat, egyben meghagyva a belső ügyekben önállóságukat, ősi szokásjogukat bíráskodási és hadszervezeti ügyekben, nemzetségi rendjüket és viseletüket. Háború esetén személyesen kellett csatlakozniuk a királyi hadakhoz, akárcsak a nemeseknek. Mentesültek a királyi beszállásolások alól, jogot nyertek az adománybirtokok szabad bírására, míg szökött szolgáikat senki sem fogadhatta be.

   A későbbi évszázadokban az 1279-es rendelkezések a kunok féltve őrzött kiváltságainak számítottak. Nem adott keveset, a széles körű autonómia mellett azonban a keresztény vallás felvételét és a keresztény (megtelepült) életmódra való azonnali áttérést is meghagyta számukra. Ezt leginkább az itt tartózkodó pápai követnek, Fülöp fermói püspöknek, közvetve pedig a királyi hatalom korlátozására törő főurak intrikáinak szokták felróni. A talán keresztény térítői hírnévre vágyó követ kívánsága azonban teljesíthetetlen volt, és átmeneti elfogadását is csak előkelő túszok szedésével lehetett biztosítani. A következmény a kunok tömeges elégedetlensége, majd 1282 táján nyílt lázadása lett, amit IV. László kénytelen volt fegyverrel leverni (hódtavi csata).

Egy Árpád-kor végi lázadás következményei

   A vereséggel a kunok országos politikában játszott szerepe csökkenni kezdett, sőt IV. László halála után lassacskán megszűnt. A hét kun nemzetség szövetségi rendszerét, hatalmi viszonyait a lázadás jelentősen átrendezte. Egyesek kiköltöztek az országból (feltehetően a Temesközt ekkor hagyták el), keresztény foglyaikat, szolgáikat erővel elvették és felszabadították, míg sok kunt szolgaként adományoztak el. Az események tág teret nyitottak a tartományúri hatalom megerősödéséhez is.

   E nagy lázadásban a nagykunsági kunok is részt vehettek. Nem tudni, a lázadók utóbb visszatértek-e eredeti szállásterületükre, vagy mások települtek ide. Az azonban bizonyos, hogy a Körös mentén, kezdetben egészen Nagyváradig említett kunok utóbb is jelentős erőt képviseltek. Elgondolkodtató, hogy 1290-ben IV. Lászlót is közelükben, a körösszegi vár alatt gyilkolták meg.

"Nem parancsol nékem senki, Sem a Jászság, sem a Kunság, Sem a karcagi bíróság."

Javasolt böngésző: Internet Explorer 7.-8.

Tovább a térkép részletes megtekintéséhez
Tematikus térkép
Részletes útvonaltérképpel segítjük Önt a helyszínek közöt- ti navigáció során, a kívánt útvonalakat akár meg is határ- ozhatja!

- 1. számú hírlevél - 2010 március
- 2. számú hírlevél - 2010 április
- 3. számú hírlevél - 2010 június
- 4. számú hírlevél - 2010 július
- 5. számú hírlevél - 2010 augusztus
- 6. számú hírlevél - 2010 szeptember
Tisztelje meg Vendégkönyvünket, mondja el mi tetszett és mivel volt elégedett!
Mit keresne fel legszívesebben Jász-Nagykun-Szolnok megyében az alábbiak közül?
A Robin kalandparkot Tiszafüreden
A Jászkun kapitányok nyomában túraútvonal állomásait
A cserkeszőlői fürdőt
A Tiszakürti Arborétumot
A Szolnoki Gulyásfesztivált

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem | Médiaajánlat